Szeret-e a kutyám?

A következő posztot nem a Szilveszter, de még csak nem is az ünnepi láz ihlette. Alapfokú tanfolyamot tartok a kutyasuliban és tegnap feltettek nekem egy kérdést. Ez még önmagában nem hírértékű, hisz hála az égnek, nagyon jó kis csoportom van! Motiváltak, érdeklődnek és kérdeznek. Ezúton is nagy-nagy dicséret nekik! Ez azonban egy nagyon egyszerű kérdés volt, amit képtelenség egyszerűen megválaszolni, és nem is teszik fel nekem naponta, pedig vajon hány gazdi fejében fordulhat meg úgy, hogy nem merik kimondani, én meg bele se gondolok, hogy az eszükbe jut?!

Az óra végén volt egy kis akció. Némi külső ráhatást kellett alkalmaznunk egy rakoncátlan szetterkisasszonynál, akinek minden egyes falevelet fontosabb megszimatolni, mint az, hogy hívásra a gazdihoz menjen. Miután meggyőztük róla, hogy a gazdinál a legjobb és igenis be kell menni, ha hívják, a pár odajött hozzám és a következő kérdést tették fel:

„Mit csinálunk rosszul? Olyan érzés, mintha nem szeretne minket. Mit rontunk el?”

Kicsit összeszorult a szívem, hiszen bennem ez fel sem merült. Eszembe nem jutott, hogy ezt sokan úgy élik meg, hogy a kutya „nem szereti” őket. Ezt teszi a többéves kiképzősködés. Már egészen más szemmel nézem ezeket a kis szőrös szörnyeket, mint régen.

Azért szeretném most megírni ezt a bejegyzést, hogy minél több gazdihoz eljusson, aki valaha is ilyet gondolt, hogy hogyan is működik valójában a dolog.

A kutyák háziasított farkasok. Ezáltal az ösztönkészletük óriási százalékban megegyezik a ragadozó ős ösztöneivel, de a háziasítás hatása miatt vannak tulajdonságaik, amik messze nem hasonlítanak már a farkasokéhoz. A falkaösztön viszont nem ide tartozik. A falkaösztön rendkívül erős mind a két fajban. Az összetartozás, az egymás védelmezése, a kötődés. Ezt, mi emberek persze szeretetnek fordítjuk. Mikor hívjuk a kutyánkat és az fittyet hányva a szavunkra notóriusan nem jön oda, szimatol, elszalad, játszik, vagy egyszerűen csak oda se fordul, inkább a tekintéllyel van problémánk. Attól, hogy a kutya kötődik hozzánk, és otthon bármikor jön, ha hívjuk, még nem fog kint a parkban, erdőben, stb. is hanyatt-homlok szaladni a hívószóra. Lehet kötődés köztünk, figyel is ránk, tudja, hogy egy falka vagyunk, csak épp ott van némi félreértés, hogy ki vezet kit. A falka egyik nagy előnye a szervezettség, a hierarchia. A falka nem egy céltalan tömeg, egy „kupleráj”. A falkában helyek vannak, pozíciók és szerepek.

Amíg a kutya felettünk érzi magát, addig nem fog hívásra jönni, ha nincs kedve. Akkor sem, ha kötődés egyébként van. Amíg a tekintély nincs a helyén, addig tudja, hogy nincs hatalmunk és ha akar, akár el is szaladhat tőlünk az ellenkező irányba. A helyzet akkor változik meg a fejében, mikor tudatosul benne, hogy a Gazda az irányító, be kell állni mögé és követni, mert ő az, aki a falkát elvezeti akárhová is. Feltétel nélkül meg fog benne bízni, és ha ő majd azt mondja, hogy most menni kell, akkor a kutyának kötelessége abbahagyni, amit éppen csinál és rohanni hozzá.

Lássunk egy egyszerű példát: Tételezzük fel, hogy van egy páréves kislány és az anyukája. Lemennek a játszótérre. Ott Anyu találkozik egy barátnőjével, és beszédbe elegyednek. A kislány arrébb játszik és odakiabál, hogy Anyu menjen oda hozzá. Valószínűleg, ha nincs kedve, Anyu visszaszól, hogy mindjárt, de most beszélget. Ellenben, ha a dolog fordítva történik, nem egyedi eset, hogy Anya odakiált, hogy mostmár menni kéne, és a kislány összepakol és indul, mert tudja, hogy Anyára hallgatni kell. Ha mégis bepróbálkozik, hogy nem akar menni, valószínűleg nem marad „megtorlás” nélkül. A kutya is hasonlóan működik. Attól, hogy valakihez kötődik, még nem fog hozzá bemenni, ha van jobb dolga is. Ellenben, aki kivívja a tiszteletet, annak feltétel nélkül engedelmeskedni fog.

Korábban már írtam róla, hogy a kutyának szüksége van egy ilyen vezetőre, de valójában, mi emberek is nyugodtabbak vagyunk, ha a kutyánk minden körülmények között hallgat ránk. Nekünk is szükségünk van arra, hogy a kutyánk vezetői legyünk.

Persze, jöhet a kérdés, hogy ezt mégis hogyan érjük el…. Az a rossz hírem van, hogy nagyon kevesen csinálják jól ösztönösen. Így a „mit rontottunk el” kérdésre a válasz a „semmit”, illetve inkább  „semmi olyat, amit a többség ne rontana el”. Következetesség, tiltás és jutalmazás is helyet kell, hogy kapjon a kapcsolatunkban a kutyánkkal, a megfelelő helyen és a megfelelő módon. Ez az igazán nehéz, de senki ne gondolja azt, hogy azért mert bár ő a szívét-lelkét kiteszi és a kutyája mégsem figyel rá, az feltétlenül azt jelenti, hogy nem szereti, illetve amit én jobban szeretek használni, hogy nem kötődik hozzá. Tenni kell azért, hogy a kutya elfogadjon bennünket magasabb rendű falkatagnak, de ha ez megtörténik, fel sem merül majd bennünk, hogy valamit rosszul csinálunk.