Rendhagyó poszt

A sors furcsa fintora, hogy éppen az állatvédelemről szerettem volna írni a következő posztot, és a téma egész konkréttá vált ma délelőttre. Először azt gondoltam, hogy csak úgy általánosságban írok a helyzetről, egy kicsit konkrétabban meg a tapasztalataimról. Viszont úgy alakult, hogy ehelyett ez a mai is egy segítségkérő poszt lesz, kicsit mint a nyírmadai is volt, csak ez gazdikeresős. Itt szeretném megköszönni azt a rekord mennyiségű megosztást, amit a gyűjtésnél produkáltatok! Más posztok csak a töredékét érték el, de most arra kérlek benneteket, hogy miután ezt elolvastátok, most se fogjátok vissza magatokat a megosztásokkal, mert nagyon nagy szükség van rá! Gondolom a kutyások körében nem lesz ismeretlen a lentebbi történet, sokszor előfordul, hogy a gazdi beteg lesz, a kutyákról meg nincs, aki gondoskodjon, ez azonban mégis egy picit más….

Egy kedves házaspár, a család barátai most nagyon nehéz napokat élnek meg. A zsámboki Mama, a férj édesanyja súlyos beteg. Ezt már régóta tudják, nem most diagnosztizálták nála a rákot. Egyedül lakott és vezette a háztartást addig, míg bírta. Megjegyzem, meglepően sokáig. Igazán erős asszony lehet. Van egy papagája és két kutyája. Tudta, hogy nem lesz már jobban, azt is, hogy nagy valószínűséggel kórházba fog kerülni. Az utóbbi időben nagyot romlott az állapota, és valóban kórházba kellett szállítani. Jelenleg is ott van és a helyzet csak romlik. Ami számomra nagyon szimpatikus, hogy mivel reálisan látta a saját állapotát, nem ringatta magát illúziókba és elkezdte az állatok elhelyezését szervezni. A család Budapesten lakik, ők járnak hozzá rendszeresen. A papagájt elvállalták, felhozták Pestre. Már „csak” a két kutyáról kellett gondoskodnia. Semmi gond, a Mama körbekérdezte a szomszédokat, ki az, aki gondjukat viselné? A helyzet a lehető legjobban alakult, hisz ott a környéken szép nagy kertek vannak, ketten is vállalták a kutyusokat, náluk elfér a sajátjaik mellett! Így az egyiket az egyik házból, a másikat a másik házból vállalták el, nem messze a Mamától. Minden meg lett beszélve, amikor a Mama már nagyon súlyos állapotban lesz, a család átadja a kutyákat a szomszédoknak, hozzájuk tápot, kutyaházat és minden „kelléket”. Mindenki rábólintott, a Mama megnyugodott és minden ment a szokásos kerékvágásban.

Aztán, nem is olyan régen, néhány napja valóban súlyos dolog történt, a Mamát azonnal kórházba kellett vinni. Ott maradtak hát a kutyusok. A család lement, hogy elrendezze a ház körüli dolgokat, megetessék a kutyákat és szóljanak a szomszédoknak róluk. Az egyikükhöz nem is kellett elmenni, ő csengetett. Azért a tyúkért jött, amit a Mama tett el neki a fagyasztóba. „De jó, hogy itt tetszik lenni, épp szólni akartunk, hogy akkor el kellene majd vinni a kutyust, ahogy megbeszélték!” „Jaj, igen, ezért is jöttem, hogy szóljak, meggondoltam magam. Túl könnyelmű ígéret volt, mégsem vinném el.” Majd a tyúkkal távozott…. Közben a másik házba is csöngettek, hogy a kutyusról beszéljenek. Ott először nem jött ki senki, majd a következő választ kapták: „Jaj, átgondoltam én ezt a dolgot és a saját kutyám biztos nagyon megsértődne, ha odahoznék egy másikat, így inkább mégsem vállalom”.

Tehát adott egy súlyos beteg asszony egy kórházban, két kutya, aki nem kell senkinek és egy család, akik Zsámbok és Pest között ingáznak, erejükhöz és lehetőségükhöz mérten megteszik, amit tudnak, de a kutyákat már nem vállalhatják, nem is ígértek ilyet soha. Akik viszont megígérték, hirtelen meggondolták magukat, ahogy a tettek mezejére kellett volna lépni.

Az egyik kutyus 4 éves. Szuszinak hívják, babakora óta a Mamánál van, így ő most nem érti, hogy hol a Gazdi, rettentően apatikus lett. Picit félénk, de alapjába véve nagyon kedves. Ivartalanított fiú. A másik Index. Ő nem régóta lakik Zsámbokon. Könnyelműen kihozták egy menhelyről az előző gazdái, aztán mikor rájöttek, hogy jön a baba és nem lesz rá elég idejük, a Mama magához vette. Ő 2 éves, szintén ivartalanított szuka. Mindketten kedvesek, szeretik a cicákat, az embereket, a többi kutyát. Index az energikusabb, játékosabb, Szuszi inkább visszahúzódóbb. Oltva vannak, Chipezve, a család mindent odaad hozzájuk a kajától a pórázig, csak olyan helyre kerüljenek, ahol biztonságban, szeretetben élhetnek akár együtt, akár külön-külön is. Most kijárnak hozzájuk etetni, meg van, aki rájuk nézzen, de ez egy elég kilátástalan helyzet így. Nem csak azért írom ezt meg Nektek, mert egy nagyon jó barátnőmről van szó, és személyesen látom, min mennek most keresztül, hanem mert mindig is mélységesen dühítettek az olyan emberek, akiknek csak addig van nagy szájuk, míg nem kell cselekedni. Aki tesz egy ígéretet, annak azt szokás be is tartani. Lehet, hogy régimódi vagyok, de szerintem ez alapvető. Most sikerült kiszúrni a kutyákkal, a családdal és Mama akárhányszor érdeklődik a kutyáiról, azt mondják, minden rendben…. Én sem mondanék mást egy halálos beteg embernek, aki valószínűleg nem jön már ki a kórházból soha többet…

Nagyon nagyra becsülöm, amiért nem volt közönyös és a saját baja mellett a kutyákra is gondot fordított. Sajnos hiába ez lenne a természetes, egyáltalán nem ez a jellemző. Most azt gondolja, minden rendben én pedig szeretném hinni, hogy tényleg minden rendben lesz.

A kuttyok kérését lentebb tolmácsolom, és arra kérlek benneteket, juttassátok ezt el a lehető legtöbb emberhez! Talán van az ismerőseitek, vagy az ő ismerőseik között olyan, akiknél VALÓBAN van hely, nem gondolja meg magát és nem fog „megsértődni” a kutyája. (Ez utóbbi egyébként megérne egy külön posztot…)

Köszönöm Nektek az Ő nevükben is!

GAZDINKAT KERESSÜK! Illetve van gazdink, de nagyon-nagyon beteg, és kórházba kellett mennie. Mi most szeretnénk egy másikat, mert akik azt ígérték, hogy gondoskodnak rólunk, ha már Gazdi nem lesz velünk, meggondolták magukat. Pedig Gazdi direkt biztonságban akart tudni minket és megbeszélte velük a dolgot, de aztán Ő elment, mi meg a kertben maradtunk itt, Zsámbokon és nem kellünk nekik. Megmondták. A Gazdi családja adna kutyaházat, nagy zsák kutyatápot, nyakörvet, pórázt, fekhelyet, mindent az új gazdinknak! Ők Budapesten élnek és nem tudnak minket befogadni, de szeretnének megtenni mindent, hogy jó helyre kerüljünk! (Ezt méltányoljuk, mert mi is ezt szeretnénk). Most ők járnak hozzánk és etetnek minket, de azt mondják, ez hosszútávon nem megoldás, és ezzel mi is egyetértünk, mert oké-oké, hogy néha itt vannak, és akkor mi nagyon örülünk, de aztán mindig elmennek… Ivartalanítva, oltva, chipezve vagyunk mind a ketten. Én a fekete vagyok, az Index. Imádom a cicákat, szeretek sokat szaladgálni és játszani. Kislány vagyok, közepes méretű keverék és 2 éves. A kis barna haverom valami pincsi-tacsi mix lehet, ő Szuszi. Őt jobban megrázta, hogy Gazdi nincs velünk, elég félénk is, de szerintem egy jó helyen biztos összekapná magát. Ő már 4 éves és kisfiú, és ő is elvan a cicákkal, mert Gazdinak is volt... Mindketten jófejek vagyunk, mert szeretjük a többieket is, egymást is, meg az embereket is! Nem ragaszkodunk egymás jelenlétéhez, akár külön-külön is szívesen költöznénk. Mi csak egy új Gazdihoz ragaszkodunk! A telefonszámok, amiken tolongani és versenyezni lehet értünk: Rita Szuppinger 30/435-0466 vagy Attila Cseh20/970-3494 (Szerintem itt, Facebookon is írhattok nekik, ha belénkszerelmesedtetek, ami nyilvánvalóan be fog következni...)