Ó, azok a csodálatos, hálás, megmentett kutyusok!

A mai posztban én leszek Gazdi. Jó, persze egyébként is az vagyok, mert van itthon egy egész tápláléklánc kezdve a törpehörcsöggel. Inkább úgy értsétek, hogy én leszek az az ember, aki megsajnál egy kutyát és magához veszi. Bárki lehetek: magányos szerelmes, akivel most szakítottak, a nyugdíjas néni a szomszédból, a család, aki „beruház” egy új tagra, stb. A lényeg, hogy átlagember vagyok, akinek nincs sok köze a „kutyológiához”.

Tehát sziasztok, Gazdi vagyok! Nem régóta, csupán egy pár hete. Úgy éreztem, hiányzik valami az életemből. Már több ismerősöm mesélte, hogy mikor magukhoz vették a kutyájukat egy kisebb csodában volt részük. Egy igaz barátot nyertek. Bementek érte a sintérhez, a menhelyre, az utcára és mióta velük van, egy négy lábon járó szeretetgombóccal élnek. Az a kiskutya minden percben meghálálja, hogy megmentették. Ahogy rájuk néz, a tekintetében minden benne van. Ahogy árnyékként követi őket mindenhová, ahogy őrzi a házat mind-mind a szeretetről és háláról árulkodik. Én is szerettem volna egy ilyen csodát, így nekiálltam az internetnek! Éjt nappallá téve keresgéltem, míg végül megtaláltam Őt! Rettenetes sora volt eddig az elmondottak alapján. Szeretném, hogy nálam elfelejtse ezt a sok rosszat és a legjobb barátok legyünk!

Elmentem érte, hazahoztam és már három hete együtt élünk. Nagyon kedves kutya, de van néhány dolog, ami nyugtalanít… Nem tudom, elengedni, mert nem, hogy nem követ, de még akkor sem jön oda, ha hívom. Beszalad a kutyafuttató sarkába, fülét-farkát behúzza és morog, ugat a többiekre. Ilyenkor mindig odasietek, leguggolok hozzá, próbálom megnyugtatni, megsimogatom és elmondom neki, hogy már nem kell félnie, semmi rossz nem történhet vele. Aztán sokszor előfordul az is, hogy felveszem, mert látom, hogy bepánikol és kézben viszem hazáig. Ő meg csak kapaszkodik és remeg. Mikor elmegyek otthonról, borzasztóan megijed. Szétrágja a dolgokat, főleg a személyes tárgyaimat, de előfordult már, hogy az asztal lábán találtam fognyomokat, vagy lekapart vakolatot a sarokban. A szomszédok mondják, hogy hangosan sír, és többször várt pisitócsa is hazaérkezésemkor. Nem értem, pedig minden alkalommal, mikor elindulok, az ölembe veszem, megsimogatom és elmagyarázom neki, hogy hamarosan vissza fogok jönni.

Három hete nem jött hozzánk senki. Sem a szüleimet, sem a barátokat nem merem meghívni. Ők csak képről látták a kiskutyámat, ugyanis, bárkit, aki becsenget és be szeretne jönni, agresszív morgással fogad. A hátam mögé bújik, onnan csattog ki, miközben felborzolja a szőrét. Ilyenkor mindig felveszem, hogy ne érezze magát annyira kicsinek és védtelennek, megsimogatom, hogy nyugodjon meg, de sajnos csak jobban csinálja.

Egy-két napja fordult elő először, hogy rám morgott, mikor meg akartam simogatni evés közben. Aztán olyan is volt, hogy a helyén feküdt, a kis kosarában, elmentem mellette és hallottam, hogy halkan bár, de elég vészjóslóan morog. Nem csodálom, szegénynek eddig sem étel, sem saját fekhely nem jutott. Még csak három hete lakunk együtt, remélem, hogy hamarosan megszokja itt és azt is, hogy tudok segíteni neki elfelejteni a múltbéli rossz dolgokat. Ugyanakkor nagyon félek, hogy a helyzet nem fog javulni, hiszen mostanában már rám is morog. Nem szeretném visszavinni a menhelyre, de már így is rengeteg kárt csinált. Ha ez így folytatódik, nem lesz más választásom, pedig a szívem szakad meg…

Éééééés eddig tartott a számomra ugyan fiktív, de másoknak nagyon is valóságos történet, ami ékes példája annak, hogy minden jószándék ellenére hogyan lehet méginkább „elrontani” egy már egyébként is sérült kutyát. A következő posztban egy kicsit sem fiktív, ellenben teljesen valóságos történetet fogok elmesélni a mentett kutyámról. Remélem hasznos és tanulságos lesz!

Addig is gondoljatok arra, hogy ha kutyát vesztek magatokhoz, ne elvárásaitok legyenek, hanem stratégiátok, haditervetek a fenti esetekre! Egy segítségre szoruló élőlényt megmenteni fantasztikus dolog, de sokszor a helyzet romantikájába belerondít a realitás és jön a feketeleves, no meg a problémás, visszaadott kutyákkal teli menhelyek. Ezeknek a kutyusoknak egyre nehezebb lesz normális, gazdis életet élniük, így ha befogadod, majd visszaviszed, többet ártasz vele, mint segítesz! Mikor magadhoz veszed a kutyád, el kell, hogy kötelezd magad! Nem egy garanciális, ám hibás TV-t viszel haza. A menhelyek visszaveszik a védenceiket, de ez egy rendkívül felelőtlen és kényelmes megoldás! Segítségre van szüksége, és ne úgy segíts, mintha ember lenne! No de ne szaladjunk ennyire előre, a következő poszt úgyis erről fog szólni :)