Irány a kutya-buli!

Kedves Olvasók! Magam is meglepődöm rajta, hogy napról napra vannak, akik arra vetemednek, hogy „lájkolják” és követik az oldalt! Nagyon jól esik, mert olyan emberekhez is szólok a bloggal, akikkel még sosem találkoztam, sosem beszélgettem, és úgy tűnik, hogy tudnak azonosulni az itt olvasottakkal és tetszik nekik, amikről és amiket írok. Jó, nyilván ez a blogolás lényege, de néha azért megáll az ember és belegondol… csak úgy. Ahogy tegnap is belegondoltam valamibe…. Kutyás rendezvényen voltunk. Kitty végigaludta szinte, mert őt már a maga 11 évével nem hozzák lázba ilyen pórias dolgok, mint egy „társasági összejövetel”. Lucának meg nagyon jót tett, szüksége van az ilyen szociális programokra. Szép volt, jó volt, kellemes volt, még rekordot is döntöttünk, de ami talán még ennél is fontosabb: az összetartó erő, ami érezhetően jelen van ilyenkor. Egymással még soha nem találkozott emberek mosolyognak össze, beszélgetnek a kutyáikról, és bárhonnan is jöttek, bármilyen a felekezeti hovatartozásuk, politikai nézeteik, akkor csak az számít, hogy ők is kutyások. Igen, tudom, elég nyálas ez így és bizonyára már elképzeltétek, hogy a rendezvény alatt rózsaszín egyszarvúk szökelltek egyik felhőről a másikra, míg egymás kezét fogva énekeltünk…. persze nem erről van szó. Nyilván mindenhol vannak szimpatikus, kevésbé szimpatikus és egyáltalán nem szimpatikus gazdik és kutyák, viszont engem mindig elgondolkodtat, hogy ezek a kiszolgáltatott, négylábú szőrmókok mennyit tudnak adni az embereknek, anélkül, hogy ezt sokszor észrevennénk.

Lássuk be, a XXI. század individualista és profitorientált világában sokszor kénytelenek vagyunk az első helyre tenni a megélhetést, a fennmaradást és csak utána jönnek a társas kapcsolatok, morális értékek. Nincs ez így jól, persze. Mindenki siet, kapkod, türelmetlen, frusztrált. Szakmai szempontból nézve ezért is van ennyi problémás kutya. Ők is erősen isszák ennek a levét, de ez egy másik poszt témája, nem ebbe szeretnék most belemenni. A lényeg az, hogy talán nem is tudjuk, milyen értékesek azok a pillanatok, mikor kimegyünk egy nagyrétre akármilyen apropóból, ahol a kutyáké a főszerep, és pusztán azért vagyunk valahol, hogy szeressük őket és velük foglalkozzunk, miközben jól érezzük magunkat. A fentebb említett kapkodásos, rohanásos körforgásból pedig szinte észrevétlenül lépünk ki és ülünk oda egy vadidegen ember asztalához a büfében, pusztán mert ugyanolyan fajtájú kutyáink vannak és úgy beszélgetünk el kedélyesen, hogy őszintén érdeklődünk, nem pedig a szokásos formális, gépies társalgást végezzük, aminek már mindkét fél alig várja a végét.

Szóval, kedves Gazdik! Itt a nyár, a jó idő, a kutyás programok, nyitnak a kutya-strandok is. Ne féljetek tőle, hogy kutyás rendezvényre vigyétek akár a kistestű ebzeteket is, mondván, hogy a nagyok bántják, biztos összeverekednek, stb-stb. A tegnapi bulin többszáz kutyus volt szépen, pórázon, kényelmesen elfértünk, nem volt balhé, akiről meg úgy gondolták, hogy nem túl barátságos, szájkosárban tette tiszteletét az eseményen. Úgy tűnik, végre kishazánkban is történik valami a kutyák érdekében. Alakul a kulturált kutyatartás, egyre több a felelős gazdi és tudom, hogy szánalmasan idealista vagyok, de talán egyszer és talán nem is olyan sokára többen lesznek, mint azok, akiknek a kutya egy tárgy, egy eszköz, vagy nyűg. És mikor majd ez bekövetkezik, végre azok sem fognak minket, kutyásokat kiutálni, akik idegenkednek tőlünk, mert mi, a „kulturkutyások” figyelembe vesszük a társas együttélés szabályait… na és akkor majd jöhetnek az egyszarvúak is!