Első bejegyzés

Nem sokkal azután, hogy megírtam a blog bevezetőjét, felhívott egy volt kolléganőm. Kiskutya került a házhoz, ezzel kapcsolatban kérdezett meg néhány dologról. Az első irományomat így Emesének ajánlom!

A kölyökkutyák tartásáról és neveléséről rengeteg könyvet adtak már ki és az interneten is számtalan infót lehet megtudni. Én mégis arra buzdítanék mindenkit, hogy szelektáljon és ne vegye mindig készpénznek, amit leírnak! Nem is rabolnám a helyet és az időt azzal, hogy praktikus tanácsokat osszak meg Veletek. Nemrég olvastam Ceasar Millan egyik könyvét. Ez még önmagában nem is lenne hírértékű. A csodálatos kutyadoki, illetve a Spektrumon garázdálkodó, bőrszerkós Victoria –sorozatokat nem igazán szeretem, inkább csak egyfajta megmagyarázhatatlan mazochizmus, no meg a kíváncsiság hajt, mikor végignézek egy-egy ilyen műsort. A kutyadoki-könyv, viszont minden várakozásomat felülmúlta. Amennyire megfoghatatlan és sokszor légből kapott dolgokat látok a műsorban, a könyv annyira pontos és lényegi, tökéletesen ábrázolva azt a fajta nevelést, amiben én magam is hiszek. Tehát a tanulság: aki babakutyát szeretne hazavinni, az előbb Ceasar Millan kölyökkutyákról szóló könyvével tegye ugyanezt, és kezdje el bőszen olvasni! Másik módszer, ami talán egy kicsit interaktívabb: megtalálni egy olyan kutyasulit, ami szimpatikus, ahol tartanak kutyaovit és ahol a kiképzők annyira jófejek, hogy beengedik a leendő gazdit egy ilyen foglalkozásra. Persze a legnagyobb zagyvaságnak tűnhet kutya nélkül kutyaiskolába menni, de a legjobb sulik a gazdiknak szólnak inkább, mint a kutyának. Erről majd máskor részletesen is fogok értekezni ;) Szóval ne szégyelljétek, ha tájékozódni akartok és minél többet megtudni leendő ebetekről. Irány a kutyasuli!

 Tartozom még egy vallomással: Korábban rendszeresen tartottam kutyaovit Csepelen. Aztán kitaláltam ugyanennek a felnőtt változatát, amit felügyelt futtatónak kereszteltünk, de erről majd később… Az viszont ebből is látszik, hogy inkább „nagykutya”-párti vagyok. Na nem úgy, hogy a mérete legyen minél nagyobb, hisz a két kutyám össztömege nem tesz ki egy nagyobb spánielt. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a felnőtt kutyák közelebb állnak a szívemhez, mérettől, kortól, fajtától függetlenül. Ne aggódjatok, az okát úgyis el fogom majd mondani! Legutoljára kb 10 éve volt kölyökkutya a háznál, de mostanra ő is egy „érett személyiség” lett :) Senkit nem szeretnék lebeszélni a babakutyázásról, mert aranyosak, kicsik, védtelenek és babusgatnivalók. DE! Azt se felejtsétek el, hogy a mai rohanó, kapkodó, idegbeteg életritmusban, amit sokszor kénytelenek vagyunk élni, vajon képesek vagyunk-e megadni azt a hozzáállást, időt, foglalkozást egy kölyöknek (vagy akár felnőttnek), amit igényel? 

Persze, most jöhetne, hogy a kutyatartás mekkora felelősség, meg blablabla, de tudom, hogy úgysem venné senki komolyan. Nem ismerek olyan embert, aki csak azért nem vett meg egy kutyust, mert azt olvasta valahol, hogy az felelősséggel jár. Aki kutyát akar, meg fogja szerezni, ha felelősséggel gondolkodik, ha nem. Sajnos a gazdiságot nem kötik életkorhoz, vizsgához, vagy bármilyen engedélyhez, ami megmutatná, hogy az adott személy méltó-e arra, hogy egy másik lényről gondoskodjon. A kóbor kutyák száma és a menhelyek telítettsége sajnos számomra egyértelműen jelzi, hogy a felelősségtudatot (már ha ez kialakult egyáltalán) sokszor legyőzi az a pillanatnyi vágy, hogy egy cuki kis szőrmókot, vagy épp egy „igazi, totálbrutál vérkutyát” vegyünk magunkhoz.

Sajnos ezzel a bloggal nem tudok világot megváltani és megértetni az emberekkel, hogy ezzel mit okoznak a kutyának. Érdemes azonban eljönni szocializációs foglalkozásokra, ahol rendkívül érdekes dolgokat lehet arról hallani, hogy az adott kutyus épp hányadik alkalommal lett kihozva a menhelyről, ahova rendszeresen visszakerült, és hányadik gazdájánál van, aki végre vette a fáradtságot, hogy segítséget kérjen. Olyat is lehet hallani, hogy milyen előélete volt a mindent és mindenkit megtámadó, agresszor „vadállatnak”, aki szintén egy ilyen pillanatnyi fellángolásból került első, de teljesen alkalmatlan gazdájához. Lucáról, a saját kutyámról nem is beszélve, de az ő történetét későbbre tartogatom.

És most egy kis anyagiaskodás: Emese a kiskutyáját vidékről hozta. A kölyök 7 hetes, oltva és féregtelenítve nem volt, természetesen a már kötelező microchip még nincs benne. A kiskutyák ajándékba elvihetőek voltak… Hát persze, hisz „véletlenül” születtek. Az ivartalanítást ezen a ponton már meg sem említem, mert aki kicsit is odafigyel a kutyás dolgokra, annak már valószínűleg a könyökén jön ki, de a biztonság kedvéért, majd azért erről is írok később :) Szóval az anyagiaskodás lényege, hogy végzünk egy gyors, de közel sem alapos számítást a kölyökkutya költségeiről jelen esetben. Az oltási program összesen 3-4 oltásból áll, attól függően, hogy a második oltás beadásánál mennyi idős a kölyök. Oltásonként számoljunk 5000 Ft-ot, ami egész baráti ár. A féreghajtót tabletta és paszta formájában is kaphatja, legyen 500 Ft, bár ez is egy nagyon jóindulatú becslés, és csak akkor reális, ha van állatorvos ismerősünk. Amennyiben az eb bolhás, kullancs van benne, esetleg tetű, rüh, még csapjunk hozzá párezer forintot a listánkhoz, mert az a szer sem olcsó, amivel ezeket ki lehet irtani, különösen a babáknál, akikre még nem is lehet akármit feltenni. Később majd a chip és a regisztrációs költség is megjelenik, ami szintén 5000-8000 Ft is lehet. Ha itt most megállunk és összeadjuk, kiderül, hogy az ingyenkutyánk valójában 30.000 Ft nagyjából, úgy, hogy egészséges és az utazást nem számoltuk. Az etetést, fekhelyet és egyéb alapdolgokat sem számoljuk. Ehhez még hozzátartozik, hogy állatmenhelyeken, ahol lelkiismeretes állatvédők dolgoznak, egy ilyen korú kiskutya oltási programja már megkezdődött, féregtelenítve és bolhátlanítva van, valahol már chippel is rendelkezik. Persze ott sem adják őket ingyen, de a költség alacsonyabb és a „meló” kevesebb vele. Egyébként én azt gondolom, hogy aki a kezdeti dolgokba nem tud, vagy nem akar beruházni súlyos ezreket, az a későbbiekben sem fog jeleskedni, ha a kutya hirtelen úgy megbetegszik, hogy bérletet válthatunk az állatorvoshoz. Sajnos volt már részem hasonlóban, így tudom, hogy ez egy váratlan és nagyon magas kiadás… a lélektani részét most hagyjuk :)

Azt tehát megállapíthatjuk, hogy a kutyatartás melós és költséges „hobby”. Nézzük tovább: Kifizettem a kölyköt, voltunk állatorvosnál, megvettem a cuccait, minden ok, fel vagyok készülve… aztán kiderül, hogy mégsem, mert a kis bitang egész este vinnyog. Most költöztünk új házba, a szomszédok ki fognak nyírni a kutyával együtt, de mindenesetre nem fogom belopni magam a szívükbe. Pedig ez elég gyakran előfordul, ha arra vetemedünk, hogy babakutyával osztjuk meg az otthonunkat, különösen, ha ragaszkodunk a kerti léthez.  (Nem a sajátunkéhoz, a kutya kerti létéhez... ) Már említettem, elég rég volt, mikor kölyökkutya volt a háznál, ráadásul ő is lakásban lakott velünk az első perctől, és még csak nem is sírt. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha kertes házban élnék, az első időszakban bent tartanám a kiskutyát éjszaka, hogy a közelemben legyen. Lássuk a tényeket: abban a korban van mikor a többieknek, az anyának, a társaságnak már központi szerepe van az életében. Aztán egyszer csak egyedül marad egy vadidegen helyen, semmi ismerős szag, sehol a falka többi tagja. Bizony, eljött az idő, hogy megtanulja, hogy új falkája lett. Ezt viszont úgy fogja legkönnyebben megérteni, ha érzi, látja, hallja azt az új falkát. Amikor a kölyköt elhozzátok, a legideálisabb esetben otthon is tudtok maradni vele pár napot. Az elvetemültebbek még a szabadságukat is arra az időszakra igazítják. Én ismerek ilyet, tehát a jelenség létezik! Nyilván a kutya nem lesz retardált, vagy lelkisérült, ha a kertben éjszakázik egy olyan helyen, ami biztonságot ad neki, de sokkal jobbat teszünk vele akkor, ha a közelünkben tudjuk, nem beszélve a dolog egészségügyi részéről. A későbbi kertbe szoktatás nem egy olyan ördögtől való dolog, hogy az első néhány éjszaka ne alhasson bent emiatt.

A kutyák nagyon könnyen alkalmazkodnak szabályokhoz és újdonságokhoz, ha már biztonságban érzik magukat az adott helyen, megszokják azt és nem idegen a számukra, legyen az kert, vagy lakás.

Addig is kitartást, kedves kölyökkutyás gazdik, és készüljetek fel a következő traumákra, amit a kert kiásása, a cipő megrágása és a nem kívánatos helyeken gondosan elhelyezett „meglepetéscsomagok” jelentenek majd! Persze a felsorolás a teljesség igénye nélkül történt :)

Mesi, remélem hasznos volt, és ne vegyél neki kutyacsokit, mert sokkal jobban fog örülni egy kis felvágottnak, vagy sajtnak ;)