A kutya (II. rész)

Variációk egy témára

A Deák téren sétálok, vége a csúcsforgalomnak, a környéken kevés az ember. Sötétedik. Egy csapat fiatalt pillantok meg nem messze tőlem. Körbeülnek valamit a földön. Épp ráérek és szociális kedvemben vagyok, ezért odasomfordálok és megnézem őket közelebbről. Kiderül, hogy társasoznak. Nem tudom mi a játék lényege, nem ismerem, de az egyértelmű, hogy társasjáték.

Variáció „A”:

A fiatalok észrevesznek, minden szempár rám mered, és egy számomra teljesen ismeretlen nyelven kezdenek kiabálni nekem, heves gesztikulálások közepette. Kezdek zavarba jönni… Nem hittem volna, hogy ennyire felzaklatja őket a jelenlétem. Már éppen a távozáson gondolkozom, mert jobb a békesség és én egyedül vagyok, törékeny, gyönge és védtelen, ők meg sokan és nyilván erősebbek, ha kenyértörésre kerül a sor :-) Aztán váratlan esemény történik: nekem is szorítanak egy kis helyet! Érthető okokból kissé vonakodva bár, de leülök közéjük. A mellettem ülő megveregeti a vállam és a kezembe ad egy dobókockát. Aham, szóval ezek szerint azt akarták, hogy csatlakozzam. Hát jó, lássuk csak… eldobom a kockát és elsőre sikerül 6-ost dobnom! Magam is meglepődöm, de már nyúlok is a bábuért, hogy lépjek. Kb a harmadik lépés után az egyikük rácsap a kezemre. Oké, tehát ne lépjek többet. Lehet, hogy itt minden kidobott számnak csak a felét szabad lelépni? Ismét megkapom a kockát, tehát nyilván újat kell dobnom. Ezúttal 4-es. Most hiába nyúlok a bábuért, már az első lépést sem várják meg és kapom az előbbi „kézlevest”. Visszarántom a kezem és várok… Igen ám, de ahelyett, hogy folytatódna a játék, kérdő pillantásokkal találkozom. Szóval mégis lépnem kéne? Újra megfogom a bábut, immáron nagyon óvatosan és készen arra, hogy bármikor eldobjam. Összeszorított fogakkal, görcsben állt ujjakkal lépkedek, de nem történik semmi… lelépem a négyet, majd más veszi át a kockát. Dob egy egyest és lép hármat. Mi van?! Itt végképp elvesztettem a fonalat. Szerintem ők sem tudják, hogy mit csinálnak. Úgy döntöttem, hogy vagy játsszunk normálisan, vagy sehogy! Ezen felbuzdulva dobok egy kettest. Immáron megamagabiztosan kapom fel a bábumat és lépek vele. Már az első lépésnél megpróbálják elorozni, de nem hagyom magam! Szorítom a bábut, nagyon csúnyán nézek és belecsípek az arcátlan bábulopó kézfejébe. Egyből vette az adást, el is kapta onnan a kezét! Ezek után a tőlem jobbra ülő játékosnak adom a kockát. Ő át akarja adni a másik oldalamon lévőnek, de nem engedem. Jelentőségteljesen ránézek, majd ellentmondást nem tűrve a táblára mutatok. Kelletlenül bár, de dob egyet. A kezébe adom a bábut, lép vele. Egyre feszültebb a helyzet, aztán nem telik el néhány másodperc, és egyedül találom magam. Mire felocsúdok, már mennek is tovább kezükben a játékkal, otthagyva a tér közepén. Vissza-visszafordulnak, nagyon csúnyán néznek és érzem, hogy röpke 10 perc alatt sikerült megutáltatnom magam….  Nem tudtak játszani, én megmutattam hogyan kell, és tessék, ez a hála! Feltápászkodom…szomorú vagyok és csalódott, meg kicsit azért dühös is. Arról nem is beszélve, hogy ostobának érzem magam. Nem értem az egészet és igazságtalannak tartom ezt a hozzáállást!

Variáció „B”:

Mikor a társaság megpillant, rám mosolyognak, intenek és helyet csinálnak nekem. Továbbra sem értem, mit mondanak, de amint leülök, a kezembe adják a dobókockát. Dobok egy hatost. Ahogy meglátják a számot, intenek a fejükkel egy „nem”-et és ráteszik a kezüket a bábura. Újra a kezembe adják a kockát. Aham… Szóval, ha hatost dobok, újra kell próbálkozni és nem léphetek. Dobok még egyet, ezúttal egy négyest. Ugyanaz a reakció, azzal a különbséggel, hogy már a kockát sem kapom meg. A következő játékos dob egy egyest és lép hármat. Ekkor megmutatják nekem a kocka egyes, hármas és ötös oldalát, majd elmutogatják kézzel-lábbal- nádi hegedűvel, hogy csak ezek kidobásával lehet lépni a bábukkal. Akinek elsőre sikerül, az léphet plusz kettőt. Akinek másodikra, az annyit, amennyit dobott, akinek másodikra sem, az kimarad. Már azt is értem, hogy balra megy a kör. Miután átverekedtük magunkat az első körön és így megértettem a szabályokat, egy rendkívül mulatságos és jó hangulatú órát töltöttünk együtt, ami nagyon gyorsan elszaladt. Sajnos mennem kell, nincs több időm, így új, külföldi barátaimtól nagy derülések közepette elbúcsúzom, és vidáman, már-már szökellve indulok le a metróhoz. :-) Nem tehetek róla, egy jó társasozás mindig ilyen hatással van rám! :-)

…. És hogy mi a különbség a kettő között? Az első esetben feszengtem és szorongtam, nem kaptam megfelelő instrukciókat, a banda „tejbetök” volt. Már az elején sem értettem, hogy egyáltalán szívesen látnak-e? Hol kijavították ugyanazt a tettemet, hol nem. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, és mivel úgy éreztem, hogy ők is csak bénáznak, rájöttem, hogy ahhoz, hogy haladjunk is, a kezembe kell vennem a dolgokat. Ebből az lett, hogy össze-vissza csipkedtem, bántalmaztam, „terrorizáltam” őket arra kényszerítve, hogy a saját szabályaim szerint játsszunk!

A második esetben letisztáztunk mindent. Értettem a kommunikációjukat, határozottan bár, de fizikai bántalmazás nélkül megmutatták, hogy mit szabad és mit nem ebben a játékban. Eszembe nem jutott bevezetni a saját szabályrendszeremet, hisz ez is tökéletesen működik és el tudom fogadni, tudok hozzá alkalmazkodni, mert világos és könnyen követhető a számomra. Az egész játék vidám és élvezetes volt.

Jó-jó, de hogy jönnek ide a kutyák?! Megígértem, hogy leírom, miért nem szabad engedni, hogy saját szabályokat alkossanak. Hát azért, mert ha a mi világunkban elkezdenek a saját szabályaik szerint élni, könnyen egyedül találják magukat a Deák tér közepén, mint én az "A"-esetben. Sokan nem szeretik a kezelhetetlen, agresszív, „idegbeteg” kutyákat, és minden lelkifurdalás nélkül szabadulnak meg tőlük, mert az a kutya „bolond és hamis”. Ti hogyan éreznétek magatokat, ha egy olyan játékban vennétek részt, aminek nem értitek a szabályait?  Mikor olyan feladatot kaptok, ami túlnő rajtatok? Gondoljatok bele…

A dologhoz hozzátartozik, hogy a kutyák pedig nem tolerálják a gyengekezű, következetlen embereket, akiket a falkájuk irányítására alkalmatlanoknak találnak. Emlékeztek, a falkát csak az arra legalkalmasabb vezetheti, különben leváltják. Bizony, ha a gazdikat le kell váltani, mert nem egyértelműek a szabályaik, a kommunikációjuk, a döntéseik, akkor a rangban következő fog a helyükre lépni, aki kizárásos alapon a kutyájuk lesz.